Üresen merül el a semmiben. Fáj a semmi, nem találja helyét...emlékeiből él...hiányzik...
"Éj lettem, csend a hangom, A napot akartam, s elégett minden."..."Éj lettem, álom, árnyék...."
Mosolyogva elemzi a dalszöveget...sosem gondolt még bele ennyire. Kavarognak a gondolatok, minden sora a felismerés. Mindig különc volt, sosem illett bele az átlagba, de ezt élvezte...igaz, támadható felületet sem hagyott magán. Manipulált, észrevétlen önmaga is manipuláltá vált...ördögi kör... akarni de veszteni, felismerni és elkönyvelni, a föld felett járni aztán piszok nagyot esni, felállni és újra járni, kacagva járni tanulni...talpon maradni, a gyermek tisztaságával rácsodálni a világra, befogadni, eggyé válni...mivel is?... naa, ennyire azért nem nemes lelkű...ez az álom világ!
Mert:
Vak lettem, szemem nem ébred,
Hagyd hát gyémánt, hogy elveszítselek!
