Esik, fáradhatatlanul esik...az ablakból nézi a pelyhek kavargó táncát....szép. Becsukja a szemét, látja mackós alakját ahogy mosolyogva int búcsút és az autó rákanyarodik a hólepte útra...arra gondolt, hogy nemsoká újra látja...pillanatok alatt elmúlt minden rosszérzése...nemsoká...újra...
Esett...alig jártak az úton, hazafelé tart...monotom harc az elemekkel, hó.... mindenütt hó...üres a feje...hiányzik... no sebaj...majd másra tereli a gondolatait...
Esik, fáradhatatlanul esik...menni kéne, beszélgetni kéne vagy inkább megbeszélni...a semmit...mert semmi nem változik...csak az érzések maradnak, a JÓK ÉS A ROSSZAK FELVÁLTVA...
A öncinizmusa határtalan, bár jóideje nem gúnyolta már önmagát...nesze neked...megérdemled!! ...mit gonolkodsz te ostoba nőszemély...sikerült kellő alaposággal megint szétszedned a lelked, hogy megint újra építhesd körbe magad azokkal a rohad falakkal...ügyesen elüldöztél mindenkit, csak mert megint hinni akartál...ami már az elején kudarcra volt itélve...mindig belefutsz a tilosba...nincs aki megnyugtasson, csak a meleg könnyed csorog végig az arcodon, nyakadon...vesztésre állsz te hülye picsa...az ellenséged te magad vagy...még sosem sikerült legyőznöd önmagad...most sem fog...ím megint a valóság kaján vigyora ...pusztulj magadba te dög.
Ha sokáig nézel felfelé, beleszédülsz a pelyhek kavargásába...annyira szeretne menni ...
