Nagyon rég nem engedtem már közel magamhoz megint senkit...lázadnék, de működik a "falszindrómám"...
Önmagába néz...téglák veszik körűl, masszív a fal...bontani kéne. Évek munkája fekszik benne...mitagadás tényleg jó erősre sikeredett. Egy pillanatra kitekintett a meghagyott ablakon, vágyott a fényre a világ természetszerű lüktetésére...azt tudta hogy a fal magától nem omlik...jelzést akart látni...a REMÉNY mosolygó bólintását...egy pillanatra látni is vélte, viszont az ESÉLY jólirányzott rúgásával összetörte az idilli képet...végül is nem látott mást csak a VALÓSÁG kaján vigyorát.
